2010. július 8., csütörtök

Perde pilavi, avagy illatos rizstorta

   Perde pilavi, vagyis függöny (lepel) piláv. Ismét egy étel, amelybe véletlenül botlottam bele internetes gasztronómiai kutakodásaim közben, ugyan nem volt szerencsém Törökországban megkóstolni, de megannyi recept elolvasása után éreztem, hogy ebből csak valami jó sülhet ki. Eredeti, török, hosszú hosszú múltra visszatekintő, kiadós, ízletes és gyönyörű, hát kell ennél több? 


   A tészta vékony, könnyen kezelhető, tökéletes lepelként borítja be a pörkölt magvaktól, szegfűborstól és fahéjtól illatozó, puha csirkefalatokat rejtő pilávot. Vendégvárónak első osztályú a melegen és hidegen is fogyasztható mutatós fogás körítve színes salátával és ízletes szószokkal.


Hozzávalók:
   25-30 dkg filézett csirkehús (én mellet használtam)
   pár szem egész feketebors
   1 pohár (2,5 dl) rizs
   3 ek olaj
   1 ek vaj
   5 dkg mandula
   1 ek fenyőmag
   2 ek szárított ribizli (ennek hiányában esetleg kis szemű mazsola)
   fél kk őrölt szegfűbors
   fél kk őrölt feketebors
   1 kk fahéj
   csipet cukor
   só

A tésztaburokhoz:
   1 tojás
   5 dkg puha vaj vagy margarin
   1 tk só
   1,5 pohár liszt
   pici víz (csak éppen annyi, hogy a tészta összeálljon)

Elkészítés:
   A rizst hideg vízzel alaposan megmossuk, majd langyos vízben fél órát állni hagyjuk, ezután leszűrjük, lecsepegtetjük. Közben a csirkehúst nagyobb darabokra vágjuk és sózott, pár szem egész borssal ízesített vízben 25 percig főzzük.

   Egy közepes méretű lábosban az olajon rózsaszínre pirítjuk a fenyőmagot és a hántolt mandulát. (A mandula hántolása: edénybe tesszük, forró vizet öntönk rá, 5 perc után leszűrjük, hideg vízzel lehűtjük, majd lehúzzuk a bőrét.) A fenyőmagot érdemes egy kicsit később beletenni, mint a mandulát, mert könnyen megég.
   A magokat az olajat lecsepegtetve kivesszük az edényből és félretesszük. A még forró olajhoz hozzáadjuk a vajat, majd ha az elolvadt a megmosott, áztatott és lecsepegtetett rizst 3-4 percig forgatjuk, szárítjuk benne. Ekkor hozzáöntünk 1,5 pohárral a csirkehús főzővizéből, felforraljuk majd lefedve a tüzet elzárva megvárjuk, hogy a rizs felszívja a folyadékot (kb. 5-10 perc). A szárított ribizlit kb. 5 percre forró vízbe áztatjuk, majd leszűrjük.

   Ekkor a rizshez adjuk a pirított magokat, a ribizlit, a falatnyi darabokra tépkedett csirkehúst, szegfűborsot, fekete borsot, fahéjat, kb. 1,5 tk sót (ízlés szerint) és 1-1,5 pohár vizet vagy főtt csirke levét (ennek mennyisége a rizstől függ). Pár perc alatt összeforgatjuk, összefőzzük, majd a lángot elzárva lefedve dagadni hagyjuk. Kb. 10 perc után hideg vízbe állítjuk és néha megkeverve langyosra hűtjük mialatt a tésztaágyat elkészítjük.

   A tészta hozzávalóit összegyúrjuk. A vízzel csak óvatosan, utoljára adjuk hozzá, csak ha szükséges és csak annyit, hogy a massza éppen összeálljon (közepes keménységű, könnyen gyúrható). Nekem csak épp egy löttyintésnyi kellett (5 ml körül).
   Lisztezett felületen egészen vékonyra nyújtjuk, kb. 2 mm-esre, akkorára, hogy a kiválasztott formánkat (jénai, kuglófforma, tortaforma) oldalaival együtt bőven fedje. Én egy 20 cm átmérőjű 8 cm magas kerek jénai edényt használtam, amit alaposan kikentem vajjal, az aljába díszítésként pirított mandulát rendeztem. A tésztát a nyújtófa segítségével a sütő formánkba helyezzük, szépen rányomkodjuk az alján és az oldalon is.
   Megtöltjük az előkészített pilávval, majd azt a kilógó tésztaszélekkel szépen betakargatjuk.


   180 fokos előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük. Tálra, tálcára borítjuk és hagyjuk legalább 10-15 percig hűlni. Minél jobban kihűlt, annál szebben szeletelhető.

Jó étvágyat!

2 megjegyzés:

Fülöp Judit írta...

Kedves Elif!

Nagyon megtetszett ez a recepted, már többet kipróbáltam tőled és ízlettek nagyon. Most ezt a névnapi vendégeknek gondoltam. Milyen típusú salátát ajánlanál hozzá?

Köszönöm előre is

Judit

Elif írta...

Mivel alapvetően egy szárazabb fogás vagy egy szaftosabb salátát, pl. franciasaláta, vagy valamilyen más öntetes saláta gondolnék hozzá (kertész, kapros joghurtszószos), vagy egyszerűbb salátás és magához a pilavhoz egy plusz öntetet, joghurtosat, vagy meleg tejszíneset esetleg.