2010. július 21., szerda

Csicseriborsó újratöltve: Toyga çorbası

   Levesek téren nagy kihívás elé állítottam magam. Miután szomorúan láttam, hogy a rengeteg féle török leveskéből minden gasztro oldal csak néhányat említ, úgy döntöttem én csakazértis összeszedem és bemutatom legalább azt a jópár receptet nektek, melyeket én magyar, ámde már-már fél lábbal török nőszemély ismerek és szeretek.
   A leves fogalmát helyezzük rögtön, már így elméleti síkon is más alapokra, mint amit mi itthon megszoktunk. Ugyanis amellett, hogy kinn a főzelék fogalma nem ismert szívesen készítenek joghurtos habarással sűrű leveseket, melyeknek szinte elmaradhatatlan betéte a rizs vagy a búza. A levesek másik csoportjának alapja a paradicsom és paprika püré, vagyis a salça, de ez majd egy másik történet lesz...
   Íme az egyik kedvencem, Toyga leves:


Hozzávalók:
  4 ek durvaszemű bulgur vagy még jobb a főzni való búza
  1 pohár konzerv vagy előfőzött csicseriborsó
  1,5 l víz
  1 csirkehúsleves kocka

A joghurtos habaráshoz:
  4 ek joghurt
  1 dl víz
  1 púpozott ek liszt

A fűszerezéshez:
  1 tk vaj
  1 tk szárított morzsolt mentalevél
  1 gerezd fokhagyma

Elkészítés:
   A vizet a húsleveskockával és a bulgurral gyakori keverés mellett felforraljuk, majd forrástól számítva 15 percig főni hagyjuk.
   Ekkor hozzáadjuk a csicseriborsót is. Csomómantesre keverjük a habarás hozzávalóit, ezután hozzámerünk 2-3 merőkanállal a forró léből. Elkeverjük majd lassan, folyamatosan keverve visszaöntjük az egészet a leveshez. Újraforrástól számítva 3-4 percig főzzük.
   Közben elkészítjük a forró fűszeröntetet. Ehhez a vajat egy kis serpenyőben megolvasztjuk, belekeverjük a zúzott fokhagymát és a mentát. 5-10 másodpercig hevítjük őket, csak épp annyira, hogy az illatanyagok felszabaduljanak, majd ezt is a leveshez keverjük.
   Ízlés szerint sózzuk. Nekem kb. 1 csapott teáskanállal ment bele.

Jó étvágyat!

  Ha szárított csicseriborsót használunk: főzés előtt 8-10 óra hosszát sós vízben áztatjuk, majd forrásban lévő vízbe téve kb. 30 perc alatt félkészre főzzük, leszűrjük. Ekkor készen áll a további felhasználásra, a konzerv csicseriborsóhoz hasonlóan.
  Egyszerre nagyobb mennyiségű szárított borsót is előkészíthetünk, majd lefagyaszthatjuk így bármikor, hirtelen ötlettől vezérelve is felhasználhatjuk, elkerülve az áztatási időt.

Nincsenek megjegyzések: