2010. július 23., péntek

Gyors házi készítésű tahin(pótló)

   A tahint, vagyis magyarul a szezám pasztát a török konyha nagy előszeretettel használja kekszek, sütemények, péksütemények, elő- és főételek ízesítésére egyaránt. Egy szokatlan, ámde élvezetes és jellegzetes plusz ízt kölcsönöz a fogásoknak. Leginkább a mogyoróvajhoz tudnám hasonlítani, ámde íze annál sokkal kevésbé hivalkodó, állaga lágyabb és persze a tahin nem önálló fogyasztásra készül.


   Mivel a kész, üvegekben kapható tahint nálunk nem árulják minden sarkon, viszont a török kekszeket és helvákat imádom, amik tahinért kiáltanak kénytelen voltam kitalálni valamit. Bevallom az eredeti készítési módra nem sokban hasonlít az enyém, de könnyen kivitelezhető és hozzávalóként felhasználva megadja azt a hiányzó plusz ízt az ételeknek, úgyhogy én kiegyezem vele. Illetve annyi módosítást fogok végezni, hogy legközelebb a szezámmagot pirítom aprítás előtt, hogy még erőteljesebb legyen az íze, illetve a paszta színe is jobban közelítsen az eredetihez.
   Na és fanatikusok kedvére posztolom majd valamikor a ráérősebb autentikusabb változatot is.

Hozzávalók (kb 4-5 evőkanálnyi mennyiséghez):
  fél pohár (1,25 dl) szezámmag (natúr vagy enyhén pirított)
  5 ek olivaolaj (vagy szezámolaj)
  fél-1 dl víz
  csipetnyi só

Elkészítés:
   A szezámmagot konyhai aprítógépben vagy kávédarálóban durva lisztté aprítjuk/daráljuk, majd egyszerűen jól összekeverjük a többi hozzávalóval.
   Zárható edényben olivaolajjal légmentesen beborítva hosszabb ideig is eltartható (ilyenkor nyáron hűtőszekrényben).

Nincsenek megjegyzések: