2011. február 28., hétfő

Tavaszváró Szüliheti Torta majdnem tejmentesen

   Bizony Szülihetünk van, én már csak így hívom, hiszen egy februári születésnapot a tomboló influenza és egyéb izgalmas felsőlégúti bacis időszak közepén képtelenség össznépi egyetértésben egy adott napon megtartani. Jobb ha már most berendezkedek rá, hogy évente legjobb esetben is legalább 2 szülinapi torta dukál majd az ilyen szempontból szerencsés csöpp fiamnak.


   Szerencsére most még rengeteg megvalósításra váró gondolatom is akad torta téren, így egy ideig elleszünk. Kicsit megnehezíti most a dolgunkat, hogy úgy néz ki a 6 hónapos csalánkiütéses kálváriánk mögött mégiscsak (nem allergia de) tejfehérje érzékenység húzódott.


   Így a hétköznapokban maximális tejtermék kerülésben vagyunk (1,5 hetes szigorú diéta után végül megszűntek a tünetek), a szülinap persze szülinap, picit szabad csalni, így a rizs- és szójatej mellett (melyek abszolúte észrevétlenek maradtak a nagyérdemű előtt) kapott helyet némi Hulala (mely növényi alapú tejszín létére bizony nem átall tejfehérjét tartalmazni - hogy mennyit az a gyártó titka maradt) és egy kis Nutella is.


És az ünnepelt 2 éves nagyfiú:


A tortához az ihletet és az alapokat Kiskuktától merítettem!

Hozzávalók a piskótához (26 cm-es tortaforma):
  6 tojás és 1 tojásfehérje
  4 ek víz
  csipet só
  8 csapott ek porcukor
  pár csepp citromlé
  7 púpozott ek finomliszt
  2 ek cukrozatlan kakaópor
  1 kk sikér (vagy 1 kk sütőpor)

A krémhez:
  6 dl tej (jelen esetben 2 dl rizstej és 4 dl szójatej, de bármilyen növényi tejjel és aránnyal is készíthető)
  4 púpos ek liszt
  1 tojás sárgája
  1 csomag vaníliás cukor
  fél csomag vaníliás pudingpor
  20 dkg margarin (vagy vaj)
  20-22 dkg porcukor
  3 dl felvert növényi tejszín (Hulala)

A díszítéshez, töltéshez plusz:
  5-6 szem eper
  1 banán
  3-4 ek mogyoró- vagy csokoládékrém (Nutella) / elhagyható
  1 dl felvert növényi tejszín (Hulala)
  5 dkg étcsokoládé
 
Elkészítés:
Piskóta:
   A piskótához a tojások fehérjét és sárgáját kettéválasztjuk (jó ha szobíhőmérsékletű tojásokat használunk). A fehérjékből és vízből lágy habot verünk, majd hozzáadjuk a sót, citromlevet és fokozatosan a cukrot, amivel együtt (kb. 5-10 perc alatt) kemény habbá verjük őket. A tojássárgákat lassan hozzácsorgatjuk, vagy egyesével hozzáadva habverő segítségével óvatosan beledolgozzuk.
   A lisztet egy külön tálba szitáljuk, hozzákeverjük a sikért és a kakaóport, majd egy spatula segítségével a felvert tojáshabhoz keverjük óvatosan, ügyelve, hogy a habot össze nem törjük (felesleges túlkeverni!).
   A tortaforma aljára sütőpapírt helyezünk (kivágjuk a kört, vagy a lapot ráhelyezve a karimát rácsatolva körbevágjuk), oldalát nem kenjük le, hogy a tészta jobban feltapadjon. A masszát belesimítjuk, megrázzuk, a peremnél felhúzogatjuk a forma oldalára, hogy valamelyest csökkentsünk a felpúposodáson.
   Előmelegített 175 fokos sütőben megsütjük (végezzünk tűpróbát).
   Ha kisült még melegében a forma oldalához illesztett késsel körbevárjuk, a karimát lecsatoljuk és a piskótát rácsra helyezve hagyjuk teljesen kihűlni töltés előtt.

Krém:
   A tejjel elkeverjük a lisztet, tojássárgáját, pudingport és folyamatosan kevergetve sűrű krémmé főzzük, majd vízfürdőbe állítva olykor megkeverve lehűtjük.
   A puha margarint habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, majd a pudingalaphoz adjuk és simára keverjük. Utolsó simításként még jön hozzá 3 dl felvert növényi tejszín és a krém már készen is van.

Összeállítás:
   A piskótát 3 rétegre vágjuk, az alsó szintre szeletelt banán kerül rá egy réteg krém, majd a következő réteg piskóta, erre szeletelt eper, közé mogyorókrém "cseppek" és egy réteg krém, végül az utolsó piskótaszelet. A tortát szép egyenletesen bevonjuk a vaníliás krémmel, majd a tejszínhabbal, eperszeletekkel, némi mogyorókrémmel elkevert tortakrémmel díszítjük.
   A csokoládét mikróban, vagy vízgőz fölött megolvasztjuk (kb. kétharmad részt olvadjon fel, majd belekeverve olvasztjuk fel a megmaradt részt), zacskóba töltjük, sarkán pici lyukat vágunk és ezzel díszítjük a torta tetejét és oldalát.  
   A csokidíszekhez: egy sütőpapírra rajzoljuk a zacskóból a formákat, majd hűtőbe tesszük, hogy megszilárduljanak, ezután óvatosan leemeljük őket.

A tortát hűtve tároljuk!

Jó étvágyat!

19 megjegyzés:

Ms. Poppy írta...

Boldog szülinapot az ünnepeltnek!
Csodaszép lett a tortád, gondolom ízlett is mindenkinek.:)
Örülök, hogy megoldódni látszik a csalánkiütés oka. Szerencse, hogy nincs nagyobb baj. Valószínűleg az intolerancia majd szépen el fog tűnni, ahogy a kicsi nő.

Ceffa írta...

Mondtam én, hogy annyira szépeket és nagyon ínycsiklandóakat főzöl-sütöl...már megint lenyűgöztél!!!
Istenien néz ki a tortád:)
Nagyon boldog szülinapot a kisfiadnak és igen minimum kettő..(de néha mint nálunk is a legutóbb négy) jár!

Gál Edith írta...

Nagyon boldog születésnapot a kisfiadnak!
A torta GYÖNYÖRŰ!!!!

Colors in the Kitchen írta...

Boldog szülinapot az ünnepeltnek! Nagyon szép és biztos finom is volt a torta!

Gabi írta...

Nagyon gusztusos a torta, szinte érzem a számban az ízét! A csalánkiütés miatt meg részvét, gondolom elég nehéz betartatni a diétát - de mindenképpen megéri:)

Chef Viki írta...

Kész vagyok ettől a mesebelien szép tortától!

Isten éltesse a kétévesedet :-)

Bianka írta...

Boldog szülinapot
Gyönyörű torta

Moha írta...

Boldog születésnapot a picurnak! Gyönyörű tortát készítettél neki!

Móni írta...

Februárban min. 2 ilyen torta? No, akkor én is szeretnék édibédi kiskölyök lenni nálad! (Esküszöm, az egész éjszakát zökkenőmentesen átalszom! :D)
Efe tündibogyó, de ezt tudtuk... :)

Kriszta írta...

Gyönyörűszép és gondolom,hogy nagyon finom is!

Mónika írta...

Csodaszép a torta! Gratulálok!

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Itt is boldog születésnapot a kisfiadnak.
A torta csodaszép:-))

Eszter írta...

Gyönyörű torta és boldog szülinapot kívánok az ünnepeltnek!

nóra írta...

bámulatos torta:)Efének meg cuppancs!

Csenge írta...

Boldog szülinapot a kicsinek!
A torta....hát az meg lélegzetelállító!

Elif írta...

Köszönjük szépen mindenkinek a köszöntéseket és a dícsérő szavakat egyaránt! :)

Életünk és ételeink írta...

Csodaszép és azt hiszem csudafinom is lehetett..

Elif írta...

Köszönöm szépen!

Anazar írta...

Csorog a nyálam!!