2011. január 21., péntek

Lokma tatlısı - Szirupos török fánkocskák - VKF 40.

   Még mindig fánksütésben, igen. Ha egyszer belekezd az ember egyszerűen nem tudja abbahagyni. Egyébként is teljesen egyértelmű volt ugye bárki számára, hogy az ehavi Fánkos VKF-et (by Tücsökbogár) személy szerint én nem hagyhatom szirupos török fánkféleség nélkül. Az első választásom az egyik legegyszerűbb ilyesfélére, a Lokmára esett, meglátjuk lesz-e még idő, erő és mód a folytatásra a közeljövőben...


   Sikerült pár hagyományos fogást kihagynom a készítés közben, amik megkönnyíthették volna az életemet és még kellemesebbé tehették volna a desszertet (ami persze így sem volt utolsó) - mint azt utólag páromtól megtudtam. De nyudogjatok meg, nektek már az ezekkel bővített receptváltozatot fogom prezentálni.


Hozzávalók:
  2,5 pohár liszt (1 pohár = 2,5 dl)
  1 bő tk szárított élesztő
  1 pohár langyos víz (esetleg egy picit kevesebb)
  5 dkg olvasztott vaj (vagy margarin)
  1 tojás
  1 kk cukor
  1 csipet só

A sziruphoz:
  2,5 pohár cukor
  2 pohár víz
  negyed citrom leve

A díszítéshez (elhagyható):
  ízlés szerint némi finomra apírtott (darált) törökmogyoró, pisztácia, mandula

Elkészítés:
   A langyos (meleg) vízben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, pár perc alatt felfuttatjuk.
   Egy tálba szitáljuk a lisztet, összekeverjük a sóval, majd a közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük az élesztős vizet, a vajat és hozzáadjuk a tojást is. Jól összekeverjük, összegyúrjuk, majd kb. 45 percig letakarva meleg helyen pihentetjük.

   Közben a sziruphoz a vízben elkevert cukrot 3-5 percig forraljuk, ekkor hozzáadjuk a citromlevet és kb. fél perc újabb forralást követően elzárjuk alatta a tüzet, hűlni hagyjuk.

   Mélyebb falú serpenyőben olajat hevítünk, majd a megkelt tésztából egy-egy kisebb adagnyit tenyerünkbe veszünk, markunkat összeszorítjuk, ilyen módon hüvelyk- és mutató ujjaink között mogyorónyi labdacsokat préselünk ki, melyeket olajos vagy vizes kiskanállal beleszaggatunk a forró olajba. Szép világosbarnára sütjük a gömböket, majd az olajból kiemelve rögtön a langyos vagy hideg szirupba dobjuk őket.
   Ki hogyan kívánja: pár másodpercig, percekig (órákig) ázhatnak a golyócskák a szirupban (a tapasztalat mutatja majd mennyi idő kell, hogy szépen megszívják magukat az édes léből). Ezután kimerjük őket és akár frissen, akár később behűtve tálaljuk őket.
   Meginthetjük tetszőleges finomra aprított vagy darált maggal, vagy esetleg kókuszreszelékkel.

Jó étvágyat!

6 megjegyzés:

Tücsök Bogár írta...

Tessék kérem!
Egy újabb remekmű!
Linket kérem! :))

Gál Edith írta...

Hááát én egy akkorát nyeltem most... :)) Ez nagyon finom lehet!!!

Elif írta...

Köszönöm szépen a kedves kommenteket nektek! :)

Bianka írta...

Hű de guszták és jó szaftosak. Kedvem lenne beleharapni

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Elif!
Szuper a fánk, meg a kép is nagyon tetszik.
Nézz be hozzám, hagytam ott valamit Neked:-))
http://gesztenye-bonbonmania.blogspot.com/

Elif írta...

Köszönöm Bianka! :)

Köszi Gesztenye a dícséretet és a díjat is, nagyon kedves vagy! :)