2010. július 14., szerda

I love Lahmacun! - VKF! XXXVI.

   Igazi love story a miénk, szerelem első kóstolásra. A lahmacun (ejtsd: lahmadzsun) volt a legeslegelső étel, amit Törökországban ettem. Most is emlékszem a kis eldugott alagsori étteremre Isztambulban ahová párom cipelt. Olyan fantasztikus kiszolgálásben sem addig, sem azóta nem volt részem. Azthiszem az egész éttermi személyzet rajtam mulatott, mikor az akkor még ismeretlen kologne-t italnak nézve visszautasítottam rögtön kezdésként, melyet arrafelé tudvalévő kézfertőtlenítésre használnak előszeretettel. Döbbent arccal bámultam a sorra érkező salátákat és előételeket, melyektől az asztal már csak alig látszott és ekkor még nem is rendeltünk főfogást magunknak. Ez itt természetes, hangzott el persze törökül és én megértettem, igen ezek tudnak élni!
   Tisztán emlékszem az ottani lahmacun ízére is, és az adana kebabéra, amit a fiúk ettek, mennyei... Azóta is könyörgöm páromnak, hogy csak még egyszer vigyen vissza oda.


   Végre többszöri próbálkozás után sikerült találnom egy receptet, amely pár ponton való módosítással picit visszaidézi azt az első feledhetetlen Törökország ízt. Fogadjátok hát szeretettel:

Hozzávalók a tésztához:
  fél kg liszt
  5 g szárított élesztő
  1 púpozott tk só
  víz (amennyit felvesz)

A húsos kencéhez:
  25 dkg finomra darált marhahús (ha lehet zsírosabb, illetve birka hússal is keverhető)
  2 fej vöröshagyma
  3 gerezd fokhagyma
  1 nagy vagy 2 kisebb tv paprika
  1 zöld csípős hegyes paprika (elhagyható)
  2 paradicsom
  fél dl paradicsompüré
  1 kk kakukkfű
  fél kk őrölt kömény
  1 kk pirospaprika
  1 púpozott tk só
  fél kk bors
  2 ek olvasztott vaj vagy margarin (ha a hús nem zsíros)
  2-3 ek víz, hogy könnyebben kenhető legyen

Elkészítés:
   A liszthez adjuk az élesztőt és a sót, összekeverjük, majd apránként vizet adagolva közepes keménységű tésztát gyúrunk, mely már szépen elválik az edény falától. Fél órán át letakarva kelesztjük, közben elkészítjük a kencét.
   A legegyszerűbb konyhai aprítógépet használni, de ennek hiányában is meglodhatóak a következőek. A hagymát és fokhagymát, paprikát, erős paprikát, hámozott paradicsomot finomra aprítjuk, vagy lereszeljük. Ezután az összes hozzávalót alaposan összedolgozzuk. A cél, hogy minél krémesebb húsos pépet kapjunk.
   A kelesztési idő letelte után a tésztát 10 felé osztjuk. Alaposan lisztezett felületen nagyon vékony (fél-1 mm), kb. lapostányér nagyságúra nyújtjuk az egyes tésztaadagokat közben lelkesen lisztezve a lapok tetejét is, hogy nehogy a nyújtófához ragadjanak. Ezeket sütőpapírral fedett tepsire helyezzük (közben még kézzel nyújtható, igazítható), megkenjük kb. 2 ek húsos krémmel, majd alőmelegített 200 fokos sütőben egyenként 6 perc alatt készre sütjük őket.
   Célszerű egy lap kinyújtásával kezdeni, majd miatatt ez sül előkészíteni a következő lahmacunt és így tovább. A kinyújtott lapot vagy lapokat száraz konyharuhán várakoztathatjuk, így elkerülve mindenféle letapadást.


Tálalás:
   Citromdarabokkal és jó sok vágatlan petrezselyemmel tálaljuk. Sok helyen felszolgálnak hozzá citrommal és olivaolajjal, sóval ízesített egyszerű paradicsom-uborka-hagyma salátát is.
   A lahmajunokat, mint a palacsintát, feltekerve, a petrezselyemmel megtőltve fogyasztják, de ha a pizzához hasonlatosan nyammogjuk el sem követünk el egetrengető hibát.

Jó étvágyat!

Tipp: Kicsit európaiasíthatunk is a dolgon, ha reszelt sajttal szórjuk meg még frissében feltekerés előtt, vagy másnap mielőtt újra felmelegítjük. Török társaságban persze ez eszünkbe se jusson. :)

12 megjegyzés:

Tündér írta...

Hahó! Recept nem lesz??? Én várom;)

Elif írta...

Jé, te is olvasol? De jó! :)
Lesz lesz, csak este már ment a durcizás, hogy miért ülök még a gépnél.

Tündér írta...

Persze, hogy olvaslak!Szeretem a receptjeidet!!!Várom a folytatást!:))

Elif írta...

Nagyon örülök és megtisztelve érzem magam!

Mrs Smith írta...

Ez is nagyon király!:))

Elif írta...

Köszi! :)

Adél (Afraa) írta...

Selam aleykum!

Ma lahmacunt csináltam a recepted alapján és meg kell, h mondjam, h WOW!!!! Nagyon finom lett, köszi szépen!

Elif írta...

Aleyküm selam Adél, nagyon nagyon örülök, hogy ízlett!

Bori írta...

Nna, hát ezt sem tudtam, hogy így kell kiejteni, köszi, hogy felvilágosítottál :-))) Én is imádom, és errefelé szinte mindenhol nagyon jókat lehet kapni, de lehet, hogy egyszer ki is próbálom majd házilag...

Túry Amália írta...

Ma este ezt vacsiztuk. Isteni finom volt! Köszi a receptet! :)

Elif írta...

Nagyon örülök, hogy ízlett, öröm ilyen visszajelzést kapni! :)

Unknown írta...

Én gluténmentes lisztből csináltam.Sajnos kötelező diéta🙄 így a tészta kicsit más ( gondolom ) de az íze finom lett.Naná hogy birkából!
Vajon Te hogy készíted a dolmát? Tegnap az volt vacsira,de maradt ebédre is.Így vöröslencse krémleves és dolma a mai menű.