2011. március 31., csütörtök

Tányérra vetett Asszonycombok csicsás burgonyapürével

   Kétségtelenül az egyik legismertebb és legkedveltebb török köfte- (vagy húspogácsa) féleség a Kadın budu köfte, avagy Asszonycomb köfte. Kicsivel több előkészületet igényel, mint egy normál fasírozott, de legalább egyszer mindenképpen megéri kipróbálni.


Hozzávalók a köftéhez (3 személyre - kb. 9 köfte):
  25 dkg darált marhahús
  1 kis fej hagyma
  kb. 1 dl főtt rizs
  1 tojás + 1 tojás sárgája
  1 csapott ek búza vagy kukorica dara
  1 ek aprított petrezselyem (elhagyható)
  só, bors
  olaj a sütéshez

Elkészítés:
   A darált marharús felét a finomra aprított (vagy lereszelt) hagymával együtt 1-2 ek olajon levének elpárolgásáig pirítjuk, félretesszük.
   A maradék (nyers) húshoz adjuk az előzőleg enyhén sós vízben megfőzött (esetleg maradék) rizst - száraz állapotában kb. 1 jó evőkanálnyi, megfőzve kb. 1 dl - , 1 tojás sárgáját, 1 csapott evőkanál darát, némi aprított petrezselymet, sót, borsot és az elősütött hagymás marhahúst. Jól összegyúrjuk, majd lefóliázva fél-1 órára hűtőbe tesszük.
   Az idő leteltével a masszából diónyi adagokat véve ovális, kissé lapított köftéket formálunk, lisztbe, majd felvert tojásba forgatjuk őket és kevés forró olajban mindkét felüket világosbarnára sütjük.

Jó étvágyat!


A krumplinyomómentes burgonyapüré recept kiegészítés is érkezik hamarosan!

9 megjegyzés:

Bianka írta...

Csodálatos

Adél (Afraa) írta...

Hmmm, mindig izgatott, h ezt hogyan csinálják! Köszi a receptet...a fotók meg mint mindig, most is gyönyörűek :)

Elif írta...

Köszi szépen Adél és Bianka!

Eszter írta...

Jó a recept és a tálalás!

Adél (Afraa) írta...

Minden oké? Nagyon eltűntél...

Gesztenye receptjei írta...

Ez valami isteni:-)
Nézz be hozzám légyszí, meghívlak egy játékra:-)

Névtelen írta...

Hova tűntél? Olyan szívesen olvastalak! Remélem nincs semmi rossz dolog a háttérben, csak egy kis szünet az egész. Nagyon várunk vissza!

Seafalcon írta...

Ezt máshol is olvastam, ott nem volt dara. Ha a fene fenét eszik, lesz köftém, de egyelőre csak darált sertésem van. De ha lehet pulykából, disznóból miért nem? Vagy ilyen szentségtörést ne kérdezzek?

Elif írta...

Köszönöm szépen mindenkinek a kedves dícséretet és a visszavárást!

Seafalcon: nyugodtan, én itt nem ajánlom, mert ugye én már csak ilyen vagyok, de ez nem zárja ki, hogy aki fogyaszt sertést az azzal próbálja. :)