2010. július 7., szerda

"Bűvölj el!" torta

   Hirtelen ötlet vezérelt az igen bevált diós piskóta és a frissen lelt fehér csokoládás mascarponekrém kombinálására, szerencsénkre még eper is szunnyadozott a hűtőben, nem kellett hát más csak egy nagy kalap szerencse és türelem, hogy elkészüljön az általunk csak "Bűvölj el! tortá"-nak becézett műremek.
A szerencse maximálisan megvolt, az ízharmónia bombasztikus, most nem viccből ám! A türelem már döcögősebben jött csak össze, na de szerencsére sikerült pár kanál krémmel, néhány szem eperrel és egy kis levágott piskótaszéllel csillapítanom a háborgó, sütit követelő "éhező" tömeget (itt persze két pasimra gondolok szokás szerint, férjemre és kicsi csöpp fiamra). :)
A krém inspirációjáért jár a hálás köszönet Semaver-nek!


Hozzávalók a diós piskótalaphoz:
   6 tojás
   18 dkg porcukor
   10 dkg liszt
   10 dkg darált dió
   1 kk sütőpor
   csipet só

A krémhez:
   fél liter tej
   2 púpozott ek liszt
   1 púpozott ek étkezési keményítő
   4 ek kristálycukor
   2 tojás
   100 g fehér csokoládé
   250 g mascarpone
   1 cs vaníliás cukor

A rétegzéshez:
   eper (vagy eper hiányában, málna, banán vagy más fehér csokoládéval harmonizáló gyümölcs)

Elkészítés: 
   Elkészítjük a diós piskóta tortaalapot, amit a szeletelés előtt majd rendesen hagyjunk kihűlni. (Ehhez a tojásokat 1-2 órával a sütés előtt kivesszük a hűtőből.)
   A tojásfehérjéket egy csipet sóval lágy habbá, majd a porcukrot is hozzáadva kemény habbá verjük. Egyenként hozzáadva óvatosan belekeverjük a tojássárgákat. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a dióval, majd ezt is a tojáshabhoz adjuk, összeforgatjuk, vigyázva, hogy a levegő ne illanjon el a masszából.
   Kivajazott, sütőpapírral bélelt 26 cm-es tortaformába simítjuk a tésztát, majd előmelegített 180 fokos sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütjük. Kivesszük a formából, rácsra tesszük és hagyjuk kihűlni.

   Közben elkészítjük a krémet: Egy lábasban kézi habverővel összekeverjük a tejet, tojásokat, lisztet, keményítőt, cukrot és vaníliás cukrot. Folyamatosan kevergetve felforraljuk, ezután lehúzva a tűzről belekeverjük az apróra tördelt fehér csokoládét, elkeverjük míg szépen elolvad. Majd az egészet hagyjuk langyosra hűlni (közben néha-néha belekeverünk a bőrösödés elkerülése miatt). Miután kihűlt, hozzáadjuk a mascarpone-t is és simára keverjük.

   Miután a krémünk és a piskótalapunk is szépen kihűlt, összeállítjuk a tortát.
Ehhez a piskótát 3 szeletre vágjuk. Az első, majd utána a második szintet is először szeletelt eperrel fedjük le, majd lekenjük a fehér csokoládés krém egy-egy harmadával, végül a felső piskótaszeletet felhelyezve a tortát beborítjuk a megmaradt egyharmad krémmel.

 

   Egész vagy szeletelt eperrel, mentalevelekkel, dióval vagy akár csokival díszíthetjük, kinek mi tetszik. Ha valaki ünnepi alkalomra készíti, tehát nem akarja azonnal hiánytalanul befalni, mint mi tettük majdnem, akkor esetleg fontolja meg a torta oldalának darált dióval történő borítását.

Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések: